Életünk során azt hisszük, hogy szabadon döntünk. De vajon valóban mi hozzuk meg a döntéseinket? Vagy olyan belső programok működnek bennünk, amelyek észrevétlenül irányítják a gondolatainkat, az érzéseinket és végül az egész életünket?
Az elmúlt harminc évben emberek ezreinek történetét hallgattam végig. Voltak, akik párkapcsolati válsággal érkeztek, mások veszteséggel, kiégéssel vagy betegséggel. Bár az élethelyzeteik különböztek, egy dolog újra és újra ugyanaz volt: legtöbben ugyanazzal a belső szemlélettel próbálták megoldani azt a problémát, amelyet éppen ez a szemlélet tartott fenn.
Életünk nagy részét automatikusan éljük. Ugyanazokat a gondolatokat ismételjük, ugyanazokra a helyzetekre hasonlóan reagálunk, ugyanazokat a félelmeket hordozzuk. Mintha egy láthatatlan program futna bennünk.
Ezek a programok származhatnak gyermekkorunkból, a családunk történetéből, korábbi tapasztalatainkból vagy mélyen rögzült hiedelmeinkből. Olyan természetessé válnak, hogy már észre sem vesszük: nem mi irányítjuk őket, hanem sokszor ők irányítanak bennünket.
Olyan ez, mintha egész életünkben ugyanazt a szemüveget viselnénk. Egy idő után már nem is tudjuk, hogy rajtunk van. Azt hisszük, a világ ilyen, pedig valójában a saját belső szemléletünkön keresztül látjuk a valóságot.
„Ami a fejemben zajlik, az nem feltétlenül valóság, csak a hitrendszerem működése.” – Carla Galli
Ezért a valódi változás nem kívül kezdődik. Nem a körülmények megváltozásával, hanem azzal, hogy felismerjük, milyen belső világkép szerint élünk.
Ahogyan gondolkodunk, úgy értelmezzük a világot. Ahogyan értelmezzük a világot, úgy döntünk. És ahogyan döntünk, olyan életet építünk magunknak.
Sokan a biztonságot keresik. Mások a sikert, a pénzt, a szeretetet vagy a tökéletes párkapcsolatot. De amikor mélyebbre nézünk, gyakran ugyanazt a vágyat találjuk: szeretnénk biztonságban lenni, szabadnak érezni magunkat, kapcsolódni önmagunkhoz, másokhoz és a Teremtőhöz.
Amíg azonban ugyanazok a belső programok működnek bennünk, ugyanazokat a köröket futjuk újra és újra. Nem azért, mert az élet ellenünk dolgozik, hanem mert ugyanazzal a szemlélettel próbáljuk megoldani azt, ami valójában szemléletváltást kíván.
Ezért számomra a legfontosabb kérdés nem az, hogy mi történt velünk, hanem az, hogy milyen történetet mesélünk magunknak nap mint nap. Milyen világképből tekintünk önmagunkra, másokra és az életre? Mert végső soron ezt a történetet fogjuk valóságként megélni.
Hiszem, hogy minden ember képes felismerni ezeket a működési mintákat. És amikor ez megtörténik, megszületik a szabadság első pillanata. Nem azért, mert a világ hirtelen megváltozik, hanem mert mi kezdjük más szemlélettel látni.
Számomra ez a szemléletváltás lényege. Nem pozitív gondolkodás. Nem önámítás. Hanem annak felismerése, hogy mi irányította eddig az életünket, és hogy mindig van lehetőség másként látni, másként dönteni.
Ekkor nyílik meg előttünk a szeretet, a bizalom és az elfogadás lehetősége. És számomra ekkor mélyülhet el a kapcsolatunk a Teremtővel is.
Hiszem, hogy innen kezdődik az igazi belső szabadság. Mert amikor megváltozik a szemléletünk, nem csupán másképp látjuk az életet.
Ha érzed, hogy ideje kilépni a láthatatlan programok ismétlődéséből, és egy mélyebb, hitelesebb vezetői jelenlétre van szükséged, tudd meg, hogyan dolgozunk ezen: