Az Élet egy magányos utazás:

Gondolátok az ÚJRATERVEZÉS c. könyvemből.

„Szeretem a magányos utazásokat (…), mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őr-séget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle, és a szuronyos puska a válláról.”Fekete István

Honnan jöttünk, merre tartunk? Kivel utazunk? Mikor érkezünk meg? Az élet maga az utazás, nem pedig az úti cél. Van eleje, közepe és vége. Az életünk nem csak megtörténik, hanem megköveteli a rész-vételünket is!

Az életünk a belső megfigyelés és az elmélyülés folyamatáról szól. Arról, hogyan ismerjük és ébresszük fel a bennünk zajló folytonos változásokat. Utazásunknak az a célja, hogy növeljük a tudatosságunkat, és nyitott szívvel ügyeljünk a bennünk lévő változásokra. Igyekezzünk békét kötni, és elfogadni önmagunkat. Ha ez sikerül, képesek leszünk elfogadni másokat, együtt érezni másokkal, és egy nagy IGEN-t mondani az életünkre.

Egyéni utazás az a folyamat, amely hatással lesz saját és a körülötted lévők életére. Ha minden ember tudatosan élné az életét, akkor a világ magától meg-változna, nem lenne szükség „békés harcosokra” sem.

Mindazzal, amit itt olvasol, az a célom, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amelyek segítenek neked változtatni mindazon, amin szeretnél. Ha nem tudatosan élsz, az még nem ment fel az alól, ami veled történik, hiába hivatkozol okként másra vagy a körülményekre, sikertelenségedet magyarázva. Ha nem tudod, hogy bizonyos cselekedeteidet mi motiválta, csak sodródni fogsz, és az életednek nem részese, csak elszenvedője lehetsz. Boldogságunk és egészségünk nem csupán velünk született ajándék, meg kell küzdeni érte nap mint nap. A dolgok nem az égi és földi titkok tudásán múlnak, hanem azon, hogyan látsz rá a működésedre. Meg kell értened, hogy mi irányít, mi mozgat téged, mit irányítasz, és mit mozgatsz.

A belső lényünk megtapasztalásához nincs különösebb útmutató. Különböző módon kezelhetjük az élet kihívásait, következetlenségeit, problémáinkat és félelmeinket. Létrehozhatunk magunk köré egy úgynevezett „biztonságos kényelmi zónát”, de segít-ségül hívhatjuk a belső védelmező részünket is.

A belső lényünk megtalálásához és megtapasztalásához elsősorban arra fontos visszaemlékeznünk, hogy honnan jövünk, kik is vagyunk a saját tudatunk dimenzióján belül. Az egyik kérdés az, hogy mennyire tudjuk tudatosan élni az életünket, hogy tudjuk-e száz százalékban vállalni tetteinkért a felelősséget a mindennapokban. A másik kérdés az, hogy belülről éljük-e az életünket, és eszerint reagálunk a külső világra, vagy megpróbálunk egyensúlyt teremteni a külső és belső világunk között. Vagy olyannyira tudatosak vagyunk, hogy elengedjük a kontrollt, a félelmet, és bizalommal fordulunk az Univerzumhoz. Megbízunk az erejében, és megengedjük, hogy maguktól menjenek a dolgok.

A könyvet, melyet a kezedben tartasz, a Kreatív Tudat önismereti műhely inspirálta. Mottója a következő:

 „Eljön a nap, amikor szeretni kezded magad. Amikor hálás leszel azért, hogy életet kaptál és lehetőséget, hogy eljuss oda, ahova e nélkül e felfedezés nélkül soha nem juthatnál. Eljön a nap, amikor végre igazán megtalálod, amit mindig is kerestél: ÖNMAGAD…”Manna OWell.

“Újratervezés”:

Carla Galli

A könyv e-book formában is megvehető : https://carlagalli.com/uzlet/